Budapest eseménynaptár
Picasso, Klee, Kandinszkij kiállítás - A svájci Rupf-gyűjtemény remekművei
Hermann Rupf és feleségének gyűjteménye ma már az egyik legfontosabb klasszikus modern művészeti magángyűjteménynek számít. Az 1880-ban Bernben született rövidáru üzlet tulajdonos Hermann Rupf és neje, Margit Rupf-Wirz 1907-ben kezdték el felépíteni gyűjteményüket. Ekkoriban vásárolták első képeiket, Georges Braque és Pablo Picasso festményeit, amelyeket ma a kubizmus korai szakaszának legfontosabb alkotásai között tartunk számunk. Intenzíven foglalkoztak koruk művészetével, annak népszerűsítésével, megismertetésével – Hermann Rupf a Berner Tagwacht című berni napilap mű- és zene kritikusa volt több mint 20 éven keresztül. Gyűjteményük darabjait gyakran már a művek készülésének évében megvásárolták.
A kiállítás különlegessége, hogy a gyűjtemény első alkalommal mutatkozik be egy vándorkiállítás keretében, és ennek harmadik állomása a Szépművészeti Múzeum. 2007 nyarán a budapesti közönség a berni és a grenoble-i kiállítások után ismerkedhet meg a Rupf-gyűjtemény legkiemelkedőbb alkotásaival.
Hangverseny fiataloknak: Kocsis Zoltán
Debussy és Bartók zongoradarabjai
Debussy: Egy faun délutánja
Bartók: Két kép - Virágzás, A falu tánca
Közreműködik: MÁV Szimfonikus Zenekar
Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, világhírű zongoraművészt és karmestert, a Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatóját aligha kell bemutatni. Az is köztudott róla, hogy nemcsak nagyszerű előadóművész, hanem a zene egészének, történetének, belső összefüggéseinek is kiváló ismerője, és tudását másokkal, köztük gyerekkel is örömmel megosztja. A magyar Bartók Béla és a francia Claude Debussy művészete egyaránt különösen közel áll hozzá, s miközben ezúttal kis hallgatóinak majd az ő zenéjükről, a kettejük közötti közös vonásokról beszél, zongoraműveik közül néhányat el is játszik. A szünet után pedig karmesteri pódiumra lép, hogy előbb Debussy Egy faun délutánja című alkotásának a dirigense legyen, utána pedig Bartók szépséges természetábrázoló zenéinek egyikét, a Két kép című zenekari darabot vezényelje.
Egy faun délutánja
Az Egy faun délutánja nem Debussy azonos című balettjének előadása, bár betétként - az operaelőadások balett betétjeihez hasonlóan - ez a mű is megjelenik a színpadon. A középpontban egy férfi és egy nő kicsit furcsa, kicsit abszurd, végső soron mindig beteljesületlen szerelmének története áll, amely különböző változatokban, különböző korokban és helyszíneken játszódik. Az előadás a korábban a Katona József Színházban bemutatott koreográfia felújítása új szereposztással.
Táncolják: Bozsik Yvette, Vati Tamás, Elek Ferenc, Szabó Győző, Tölgyesy Zoltán, Fülöp Tímea, Samantha Kettle, Krausz Alíz, Gombai Szabolcs, Vida Gábor, Vislóczki Szabolcs
Tom Stoppard - Rock and Roll
Mintha mikroszkóp alatt Tom Stoppard Rock’n’roll című darabjának felolvasásáról Tom Stoppard új darabja kasszasiker Londonban, és jelenleg éppen ott játsszák, a Duke of York Színházban, ahol Jeremy Irons főszereplésével a Gyertyák csonkig égnek is nagy számban vonzotta a sznobokat. A bemutatót 2006 júniusában a Royal Court-ban tartották, melyen Vaclav Havel és maga Mick Jagger is részt vett. A premiert követően megjelent kritikákat olvasva nem egészen világos, hogy mi is a siker titka. Dicsérik a szerző okosságát, a színészeket, a darab nagyon emberi történetét, és utalnak Stoppard cseh származására, és a rock’n’roll-ra, bírálják a bonyolult cselekményt, de nem írnak, vagy keveset írnak arról, hogy miről is van itt szó. Miről is szól a Rock’n’roll?
- Januári programajánló
- Februári programajánló
- Márciusi programajánló
- Áprilisi programajánló
- Májusi programajánló
- Júniusi programajánló
- Júliusi programajánló
- Augusztusi programajánló
- Szeptemberi programajánló




